Hiányzó fog pótlása csiszolás nélkül

Hiányzó fog pótlása csiszolás nélkül

Sok páciens azért nem pótoltatja elvesztett fogát, mert nem szeretné lecsiszoltatni a szomszédos fogait, fogbeültetésre pedig nincs lehetőség. Azonban már egyetlen fog hiánya esetén is megbomlik a rágószerv egysége. Amennyiben a szomszédos fogakban tömés található, a tömés üregét átalakítva, ezeket felhasználhatjuk a fogpótlás viselésére. Amennyiben a szomszédos fogak teljesen épek, a fogpótlás elkészíthető ilyen üreg kialakítása nélkül is.

Csiszolásmentes fogpótlás

Hiányzó fog pótlása csiszolás nélkül

A hagyományos fogorvosi gyakorlatban már egy fog hiányát is hidak segítségével pótolják. A fogászati híd készítése során sok esetben épp vagy kissé tömött fogakat kell lecsiszolni és fogkoronákkal ellátni. Egyre gyakoribb és jogos igénye a pácienseknek, hogy foghiányukat a szomszédos, ép fogak lecsiszolása nélkül pótoljuk. Ezen elvárásnak próbál a fogászat megfelelni az ún. csiszolásmentes fogpótlások készítésével, amikor a szomszédos fogak lecsiszolása helyett, azokban fogtömés méretű “kazettákat” alakítunk ki, és ezek az üregek tartják a foghiányt pótló fogat.

Ezen fogpótlások készítésének szigorú feltételei vannak. Fontos, hogy a szomszédos fogakban kialakítható legyen a fogpótlás megbízható tartását biztosító méretű kazetta, és ne legyen túlságosan nagy a foghiány hossza, ezért elsősorban a hiányzó második kisőrlő fogak pótlására javasoljuk. A csiszolásmentes fogpótlások előnyeik mellett, sajnos a hagyományos híd fogpótlásokhoz képest rövidebb élettartammal rendelkeznek, cserében viszont kíméletesebbek a fog szöveteivel szemben!

Amennyiben a páciens szeretné, hogy foghiányát a szomszédos ép fogak lecsiszolása nélkül pótoljuk (ami teljesen érthető és jogos), elsősorban a fogbeültetést javasoljuk. A csiszolásmentes fogpótlásokat abban az esetben alkalmazzuk, ha implantációra nincsen lehetőség, vagy a Páciensnek nem szimpatikus ez a megoldás és természetesen a készítésének feltételei megvannak.

Kétféle fogpótlási eljárás közül választhatunk

Egy fog hiánya esetén a fogbeültetés mellett a csiszolásmentes fogpótlás készítése egy alternatív lehetőség. Mint neve is mutatja, a hiányt határoló fogakat nem kell lecsiszolni és nem kell fogkoronákkal beborítani. Ehelyett a foghiányt határoló egy-egy fogban speciális formájú, kisméretű üreget alakítunk ki. Ez történhet egy korábbi tömés, esetleg fogszuvasodás üregének átalakításával. Ez esetben egyáltalán nem szükséges épp foganyagot feláldozni. A kialakított üregekről lenyomatot veszünk és a fogpótlás az inlay fogbetéthez hasonlóan, fogtechnikai labratóriumban készül el. Az üregeket egy- egy esztétikus fogbetét tölti ki, mellyel egyben készítik el a foghiányt pótló pótfogat. Végül, fogorvosunk szájba helyezve ellenőrzi az elkészített fogpótlást, és ha mindent rendben talál egy különlegesen erős ragasztóval beragassza.

Előfordul, hogy a hiányt határoló fogak teljesen épek. Ez esetben a szomszédos fogak preparációja nélkül direkt a szájban mintázva is elkészíthető a fogpótlás. Az eljárás teljesen fájdalommentes, hiszen nincs szükség a saját fogak preparációjára. A fogpótlás nem igényli fogtechnikus közreműködését, így az egy ülésben elkészíthető. Ezt a változatot elsősorban hosszabb távra szóló ideiglenes fogpótlásnak készítjük a frontfogak területére. Például olyan esetekben, amikor a esztétikailag fontos területen a fogeltávolítás után a sebgyógyulására, vagy fogbeültetés esetén az implantátum integrációjára várunk! Ez a fajta csiszolásmentes fogpótlás, akár a fogeltávolítással, vagy fogimplantátum beültetésével egy időben elkészíthető, így elkerülhető a kezelést követő, rövid fogatlanság ideje! Ez nagyszerű lehetőség, hiszen sokan egy-két napra sem tudják elképzelni, hogy fog nélkül maradjanak, ami gyakori gátja a front fogakat érintő fogászati kezelések elkezdésének!

A csiszolásmentes fogpótlások, egyre inkább kiszorulnak a gyakorlatból, köszönhetően az egyre szélesebb körben elterjedő fogászati implantátumoknak. Saját tapasztalatunk is azt mutatja, hogy a fogbeültetés egy sokkal tartósabb megoldás, és napjainkra a fogbültetés és a csiszolásmentes fogpótlások közti árkülönbség is minimálissá vált!

Tudjon meg többet a fémmentes fogpótlásokról!

Időpontfoglalás

Rögzített fogpótlások akár 3 napon belül, inlay/onlay fogbetét akár 3 óra alatt!

Köszönhetően a helyben lévő saját digitális fogtechnikai laborunknak és a teljesen digitalizált munkafolyamatoknak, a megszokottnál lényegesen gyorsabban tudunk fogpótlásokat készíteni annak érdekében, hogy Ön ne maradjon még átmenetileg sem fogak nélkül!

Bővebb információ

Csiszolásmentes fogpótlás árak

Csiszolásmentes fogpótlás árak

Aktuális fogászati áraink cirkónium fogkorona, fogpótlás készítéséhez kapcsolódóan, amelyek tárgyi adómentesek (áfa mentesség).

Valamennyi fogászati kezelésünk természetesen egészségpénztárra is igénybe vehető, erről bővebb információt itt találhat.

+36 30 259 1002

Sürgősségi fogászati probléma esetén hívjon minket!

Egyéb, tervezett fogászati beavatkozás vagy egy esedékes fogászati kontroll esetén kérjük, használja online időpontfoglaló űrlapunkat.

Időpontfoglalás

Gyakori kérdések

Igen, az inlay híd esetében kevesebb foganyagot kell eltávolítani, mint hagyományos híd esetében.

Pácienseink mondják rólunk

Pácienseink mondják rólunk

Összegyűjtöttük korábbi és jelenlegi pácienseink értékeléseit a Hindent fogászati rendelőről és fogorvosainkról.
Még több páciens értékelésért kattintson ide

Fogorvosaink és dentálhigiénikus szakembereink - Budapest

Hindent Fogászat

Szakképzett, sokéves tapasztalattal rendelkező fogszakorvosaink és dentálhigiéné szakembereink, valamint profi és kedves fogászati asszisztenseink várják Önt rendelőnkben.

+36 30 259 1002

Sürgősségi fogászati probléma esetén hívjon minket!

Egyéb, tervezett fogászati beavatkozás vagy egy esedékes fogászati kontroll esetén kérjük, használja online időpontfoglaló űrlapunkat.

Időpontfoglalás

Fogászati kisokos

Tudjon meg többet arról, hogyan őrizheti meg szép fogsorát minél tovább!